Nyírcsaholy község weboldala

Köszöntjük

Nyírcsaholy község Weboldalán!

Kedves Látogató!

Nagy szeretettel köszöntöm Önt abból az alkalomból, hogy internetes kalandozása során felkereste Nyírcsaholy Község honlapját. Hivatalos portálunk segítségével megismerkedhet településünk történelmével, intézményeinkkel, információkkal szolgálunk önkormányzatunk működésével kapcsolatban, és tájékozódhat községünk életének történéseiről. Remélem, felkeltettük érdeklődését! Kérem, látogasson el hozzánk személyesen, hiszen-ahogyan a falu címerén is látható-, Nyírcsaholyban vendégszerető, szorgos, vallásos, hagyománytisztelő emberek élnek. Jómagam is falunk szülöttje vagyok, és azt gondolom, mindannyiunk közös hite, jóra törekvése, összefogása segíti községünk előrehaladását, megújulását, hiszen mi szeretünk itt élni, dolgozni, új terveket szőni, és azokat megvalósítani. Vendégeinket szeretettel várjuk!

„Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat.” (Ludwig von Beethoven)

Szívélyes üdvözlettel: Magyar Csabáné polgármester

településünk története

Nyírcsaholy története a XX. század kezdetéig

Az egykori Ecsedi-láp határán, néhány kilométerre a Bátorligeti-ősláptól, Mátészalka tőszomszédságában, ott, ahol a nyírségi homok belevész az Ecsedi-lápba, a Kraszna bal partján húzódik meg Nyírcsaholy, a Csonka Szatmár-vármegyei kis település. Fényes Elek így ír róla: „Roppant határ a homokos dombokból, völgyekből, ligetes erdőkből, rétekből áll, s rozsot bőven terem; lápjában sok nádat vághat.” A fentiekből kitűnik, hogy a település egyik része a Nyírséghez, másik része az egykori Ecsedi-láphoz tartozik. A kettő közötti határvonalat a falu főutcája képezi. A község hivatalos nevének helyi ejtése Nyírcsaholy, de lakói és a környékbeliek gyakran csak Csaholy alakban emlegetik. A község 1270-ben a Káta nembeli Csaholyiak birtokaként tűnik fel, (p. Chahol) de ennél bizonyára korábban keletkezett, mert a nemzetség XI-XII. században Szatmárba költöző ágának ez volt az első falva.

A családtörténeti kutatások szerint a tatárjárás előttre visszavezethető Csaholyi család a – Szabolcs vármegyében már a XI. században birtokos – Káta nemzetségből származott. Lényegében véve annak egyik ága, akik Szabolcsból terjeszkedtek Szatmárba.Korai központjuk az ágnak, majd a családnak nevet adó Csaholy (Nyír-Csaholy). Néhány korai falujuk mellé elsősorban a XIII. század második felében újabb és újabb birtokokat szereztek. A Csaholyiak ősi szerzeményeik mellett ekkor rátehették a kezüket a környék legfontosabb közúti csomópontjára Hidaskocsordra, a volt királyi birtokra, s ezzel helyzeti előnybe kerültek. A Csaholyi család uradalomalakító törekvéseihez nagyban hozzájárult az a genetikai törvényszerűség, hogy nagyszámú fiúval megáldott család volt. A XII. század második felében a Csaholyi család uradalmának birtokosai Ábrahám comes Péter nevű fia és unokája Péterfia I. János. Utóbbi a szolnoki ispánságot is viselte és Csaholyi, vagy Csaholymonostori Nagy Jánosnak nevezik okleveleink.

Az 1330-1350-es években több faluval és részbirtokkal gyarapította az uradalmat, mely ekkor már 20 faluból állott. A nemzetség Csaholyban felépített monostorát 1327-ben említik először: Chahal monustera néven. A monostor emléke a falu Monostoroscsaholy elnevezésében maradt meg. A XIV. század elején a monostoron kívül a községben is működött plébánia egyházának Pál nevű papja 1333-34-ben 4 garas pápai tizedet fizetett. 1434 májusában említik a Boldog Szűz tiszteletére emelt egyházát, s annak György nevű plébánosát.A település, mint a Csaholyi uradalom központja a forgalmasabb helyek közé tartozott és 1467 novemberében már csütörtöki napokon vásártartási joga is volt.Az uradalom legfontosabb települései a családnak is nevet adó ősi központ Monostoroscsaholy, a két vámos révhely, Hidaskocsord és Csenger. Utóbbi ebben az időben már lényegében mezővárosnak tekinthető és a század későbbi évtizedeiben a Csaholyiak birtokközpontja lett. Az 1514. évi parasztháború ismert szabolcsi-szatmári eseményei nem szólnak a Csaholyi uradalom falvairól. Melith Györgyné Csaholyi Anna 1569 tájára tehető halálával a Csaholyi család kihalt.

A XVI. század közepén szinte az egész egykori Csaholyi birtoktest a leányági örökösök: a Malomvízi Kenderes, a Butykai Keszegh, az Eödönffy, a Brebiri Melyth, a Vethéssy, Zoltán, Tárkányi, Nagymihályi Csanádi, a Sulyok, Prépostváry, Jakchy stb. családok kezére került. 1549-ben Nádasdy Kristóf kapott adományt Csaholyi János és Miklós minden jószágára. A Melith családot, illetőleg Csaholyi Anna három fiát, Melith Istvánt, Pált és Pétert a csaholyi és csengeri uradalomban 1568-ban új királyi adomány erősítette meg. A XVII. század szomorú volt a község életében. Az 1605. év Csaholyra is végzetessé vált.Básta György elfoglalta az ecsedi várat és elpusztította a szomszédos Csaholy községet, lerombolta monostorát és a Csaholyiak erődített kastélyát. 1605-től 1814-ig pusztaként szerepelt. 1727-ben Szatmári Bencze Sámuel kapta meg. 1747-ben gróf Teleki Ádám kap benne részjószágot. 1810-ben gróf Teleki, gróf Károlyi, Újhelyi, Szinyei, Vay, Patay, Fay, Pogány, Korda, Sulyok családok voltak az urai. 1812-ben az itteni földbirtokosok meghirdették a Felvidéken, hogy Csaholyt újra betelepítik, mert a műveletlen, beerdősödött határ nem termett.

A telepítési hirdetmény Zemplén, Sáros, Abaúj, Ung megyék lakosai között talált olyan nincstelenek tömegére, akik vállalták a hosszú út fáradalmait és jöttek új hazát keresni. 1812-ben 5 tót család jött a Csaholyi Pusztára. Jelentkeztek a földbirtokosoknál, majd mutatott helyen földbe ásott kunyhót tákoltak maguknak össze. 1813-ban már többen jöttek letelepedés végett, főleg Hardicsáról, Imregről, Hrabócról, Hazslinból, Ladicskóról és még sok más felvidéki faluból.Maksai szerint a falu lakói a középkorban magyarok voltak. Később Csaholy sokáig lakatlan puszta. Szirmay a XIX. század elején még így ír róla: „…most puszta, ez előtt nevezetes helység.

A múlt század közepe táján Fényes Elek már ezt írja: „nem régen népesíttetett meg újra.” Ekkor a lakosság vallási és nemzetiségi megoszlása a következő volt: 353 római katolikus, 223 görög katolikus, 84 református, 18 izraelita. Közülük csak a református vallásúakat tekinthetjük magyaroknak. A római katolikusok minden bizonnyal tótok, azaz szlovákok, a görög katolikusok ruszinok voltak. A lakosság elmagyarosodása gyors ütemben történhetett, a századfordulón ugyanis nagyjából hasonló vallási megoszlásnál már mint magyar falu szerepel, kis százalékú tót „szláv” népességgel. A betelepülés éveiben és még később is sokáig a tót nyelv volt a társalgás nyelve. Az iskolában azonban 1818-tól csak magyarul tanítottak.

IDŐSEK KLUBJA

Idősek Napközi Otthona 4356 Nyírcsaholy, Kossuth u. 3 sz. Tel: 44/310-729

Engedjék meg, hogy nagyon röviden bemutassam főbb tevékenységi köreinket, melyből kitűnik, hogy miért is „más”, és a megszokottól eltérő a mi Klubunk. Legfontosabb célkitűzéseink között a hagyományaink ápolása, értékeink átadása, a magyarságtudat, valamint az egészségtudatos életszemlélet átadása szerepelnek. Valljuk, hogy a lélek tesz minket magyarrá, a vallás, és a hit erőssé. Klubunk tagjait (27 fő) olyan aktív nyugdíjasok alkotják, akik az egészségi állapotuk, egyéni problémáik és koruk ellenére is megőrizték humorukat, és az életszeretetüket.  Nagy Lívia Intézményvezető

Nyírcsaholyi Közösségi Színtér

Játék az interneten. Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Nyírcsaholyban a településre érkezők minden évben megcsodálhatják a katolikus vallás gyönyörű liturgiáit, zarándoklatait. Ugyanakkor a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének is ünnepe, s ilyenkor még készül itt régi recept szerint például sárga túró. Hatalmas hagyománya van a kosárszentelésnek, amelyre még Dunántúlról is érkeznek hívők. A környék óvodái, iskolái különböző technikákkal készítik el a legszebb hímes tojásokat, amelyeket a művelődési házban kiállításon be is mutatják. A férfiak kannás vízzel locsolják a lányokat, asszonyokat. Emellett közös imádságra hívják az atyák a hívőket, hogy együtt ünnepeljék Jézus feltámadását. Az idén az egész hónapos programsorozat elmarad. A kialakult helyzet miattmindenki otthon van így több időnk marad egymásra és arra, hogy lélekben is felkészüljünk az ünnepre. Szeretnénk segíteni abban, hogy hasznosan töltsék el ezt az amúgy is nehéz időszakot. Arra gondoltunk, hogy virtuális játékot hirdetünk az internet világában. A fiatalabbaknak rajzpályázatot kínálunk, a beérkezett munkákból kiállítást szervezünk a közösségi oldalunkon. Próbáljuk picit motiválni a diákokat. Miközben kutakodnak, szüleikkel felelevenítik régmúlt ünnepeik hangulatát is. A felnőtteket pedig finom húsvéti vagy böjti ételek recept gyűjtésére és elkészítésére biztatjuk. Mindenkit arra kérünk,hogy közösen, együtt felelősségteljesen vészeljük át ezt a nehéz időszakot. Ezért próbáljuk meg családunk körében hasznosan eltölteni az időt. A felhívásokról bővebben a Nyírcsaholyi Közösségi Színtér Facebook oldalán olvashatnak.

Benedek Elek Általános Iskola

4356 Nyírcsaholy, Hunyadi út 25. Telefon: 44/500-155 email:csaholyisk(kukac)gmail.com

Az iskolánk földrajzi környezete: Nyírcsaholy, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén a Szatmári síkság és a Nyírség találkozásánál a Mátészalka-Nagyecsed, valamint a Mátészalka-Vállaj közlekedési útvonal első községe.

Az iskolánk rövid története: Az 1976-ban épült központi épület 2010-ben történt felújítása és bővítése lehetővé tette, hogy községünk-ben az általános iskolai oktatás-nevelés egy korszerű létesítményben valósuljon meg. Az új iskola átadásával vettük fel a Benedek Elek nevet. 2013. január 1-től állami fenntartású lett intézményünk, a hivatalos nevünk: Nyírcsaholyi Benedek Elek Általános Iskola. Pedagógusaink folyamatos továbbképzéseken vesznek részt. Az oktató-nevelő munkánk tervezésekor figyelembe vesszük a hátrányos helyzetű családokból érkező tanulók szociális helyzetét. Diákjainknak – a képességbeli hátrányokkal küzdőket is beleértve -, lehetőséget biztosítunk képességüknek és érdeklődé-süknek megfelelő területek megismerésére, hogy kirajzolódhasson a tehetségük. Célunk továbbra is az életre nevelés, a tehetséggondozás, az egyéni fejlesztés és a felzárkóztatás. Büszkék vagyunk azokra a tanulókra és a felkészítő pedagógusokra, aki helyi, területi, megyei, országos és nemzetközi versenyeken öregbítik iskolánk hírnevét. Az oktatás magas színvonalának megőrzéséhez folyamatosan bővítjük az intézmény technikai felszerelt-ségét. Rendelkezünk interaktív táblákkal, tornateremmel, pályázatok útján nyert eszközökkel, amelyek nagymértékben elősegítik tanulóink szellemi és testi fejlődését, valamint a szabadidő hasznos eltöltését.

Pedagógusaink: Szatlóczkyné Alexa Edina (intézményvezető – tanító – ének-zene speciális kollégium, tánc- és dráma, fejlesztőpedagógus) Bacskó Sándor (intézményvezető helyettes – biológia – technika) Bíró Lászlóné (munkaközösség-vezető – tanító) Csizmadia Lászlóné (tanító) Fehér Ágnes (tanító) Ihnáth Jánosné (tanító) Ivancsó Sándorné (tanító – testnevelés-magyar nyelv és irodalom műveltségi terület) Lázár Erzsébet (tanító)  Nagy Tünde (tanító – rajz speciális kollégium) Nagy Zoltánné (tanító)  Fórizs Istvánné (munkaközösség-vezető – magyar nyelv és irodalom – orosz nyelv, angol nyelv) Balogh Györgyi (informatika – könyvtár, magyar nyelv és irodalom) Békefalvi Mártonné (magyar nyelv és irodalom – történelem) Keresztesné Szilágyi Mária (biológia – földrajz) Kósa-Varga Ágnes (testnevelés – biológia) Szűcs Tímea (matematika, tanító – testnevelés speciális kollégium. Pedagógus munkát közvetlenül segítő:– iskolatitkár)

Technikai dolgozóink: Cseh Attiláné, Sipeki Józsefné, Humenyik Tibor, Humenyik Csaba

Nyírcsaholyi Hétszínvirág Óvoda

4356 Nyírcsaholy, Hunyadi János u. 26. Telefon: 44/502- 694 

Szeretettel üdvözöljük óvodánk portálján!

Óvodánk Nyírcsaholy község frekventált helyén található. A Nyírcsaholyi Hétszínvirág Óvoda nevet 2013-ban vettük fel. Ebben az évben került átdolgozásra pedagógiai programunk is, melynek neve a Környezeti nevelésre épülő személyiségfejlesztő program. Ennek lényege, hogy a közvetlen természeti és társadalmi környezet értékeinek közvetítésével, annak beépítésével igyekszünk a gyermekeket fejleszteni, nevelni. Az Országos alapprogram szerint a játék, a verselés,mesélés,ének, zene, énekes játék, gyermektánc, a rajzolás, mintázás, kézi munka, a mozgás, a külső világ tevékeny megismerése (környezeti és matematikai tartalommal), a munka jellegű tevékenységek és a tevékenységbe megvalósuló tanulás keretein belül. Pedagógiai programunk alapján a már óvodába járó gyermekek szülei tapasztalhatják, hogy a természet „kincseit” felhasználva barkácsolunk, kézi munkákat végzünk, mely a folyosónk dísze is egyben.Sokat tettünk, és teszünk azért, hogy a hozzánk járó gyermekeknek, és leendő óvodásainknak felhőtlen boldog gyermekkora legyen és hogy Önök szülők, napközben gyermeküket biztonságban tudják és nyugodtan végezhessék munkájukat. Törekszünk rá, hogy megismerjük a családok szokásait, értékeit mely azért fontos számunkra, hogy partnerként tudjuk segíteni gyermekeik nevelését. Előfordul, hogy egyes szülői elvárásnak nem tudunk megfelelni, például azért, mert ellenkezik nevelési elveinkkel. Ezért fontos, hogy elolvassák bemutatkozónkat, és bízunk benne, hogy kellő ismeretet ad rólunk, mely elősegíti döntésüket. Nevelési programunk tartalmazza nevelési elveinket, értékrendünket. Kérjük éljenek a nyílt és közös játékos napokra ajánlott látogatás lehetőségével, melyeken a napi nevelési gyakorlatunkba is betekintést nyerhetnek. A kis óvodásaink szeretnek itt az óvodában lenni. Szokás és szabály rendszerünkben a gyermekek biztonsággal eligazodnak, és könnyen teremtenek baráti együttlétet. Mindig a gyermekek érdekét tartjuk szem előtt, környezetüket úgy alakítjuk, hogy a mai kor elvárásainak megfelelően sok mindennel megismerkedjenek, élményeket, tapasztalatokat szerezzenek, Ez az alapja annak, hogy iskolaérett gyermekeket neveljünk. Sok a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma, de ennekellenére büszkék vagyunk arra, hogy az óvodai nevelés konfliktus mentes, harmonikus környezet annak ellenére, hogy kissé szűkösen vagyunk. Az óvodai nevelés keretein belül hittan foglalkozások vannak, külön felekezet szerint.Az óvodában dolgozók nagy odaadással dolgoznak azért hogy mindenki megelégedéssel vigye haza nap-mint nap gyermekét az óvodából.

Az óvodában dolgozók névsora: Bartkuné Angyal Ibolya (óvodavezető), Hanusiné Kicsák Mária (helyettes), Dr. Kark Lászlóné (óvodapedagógus), Pappné Varga Erzsébet (óvodapedagógus), Fagyas Diána (óvodapedagógus), Torzsásné Grecz Viktória (pedagógiai aszinsztens)
Dadus nénik: Hornyák Csabáné, Gyarmati Lászlóné, Kádár Istvánné, Papp Zoltán Isvánné
Segítő: Angyalné Bartha Marianna

KONYHA
Óvodánkhoz tartozik egy közel 400 adagos konyha is, ahol naponta látjuk el az óvodán kívül az iskolásokat, időseket és vendég ebédeseket. A konyha alapvető felszereléssel rendelkezik, a higiéniára, tisztaságra, minőségre kiemelten figyelő terület. Az új NÉBIH és HACCP elvárásoknak megfelelően szigorúan ellenőrzött és szigorú szabályok mellett elkészített ételek kerülnek kiszolgálásra.Az ebédlőnket egyéb szolgáltatásokra is igénybe lehet venni, úgy mint lakodalom, eljegyzés, stb. A bérleti díj a nyírcsaholyi lakosoknak kedvezményes.

Tündérkert Biztos Kezdet Gyerekház

4356 Nyírcsaholy , Hunyadi János u. 17.
Telefon: 44/452-280

Gyerekház vezető: Gergely Jánosné Gyerekház Munkatárs: Horváth Ilona Erzsébet

Biztos Kezdet Gyerekház a Biztos Kezdet program alapgondolata az esélyek megteremtése, illetve a képességek kibontakoztatásának biztosítása. Prevenciós program, amelynek segítségével reális lehetőség nyílik az eltérő élethelyzetből induló gyermekek számára a lehető legkorábban történő probléma-felismerésre, a korai, célzott képesség fejlesztésre, a nagyon korán jelentkező hátrányok mérséklésére, a lemaradás, kirekesztődés elkerülésére. Házunk, a Boldog Családokért Egyesület fenntartásával, szakmai protokoll szerint nyitott szolgáltatásként működik a településen 2013 óta.A gyerekház látogatottsága önkéntes, és szolgáltatásai mindenki számára ingyenesek. A Biztos Kezdet Gyerekházban, a 0-3 éves gyermekek szüleikkel együtt vesznek részt a napi tevékenységekben.

NAPIREND
• 9.00 – Gyülekezés, játék, szabadon választott tevékenység
9.30 – közös, /zenés/ torna
9.40 – 10.20 terítés, testápolás, tízórai
10.20 – 11.30 csoportos foglalkozások, játék
11.30 – 12.00 séta, levegőzés
12.00 – 13.00 egyéni fejlesztések, beszélgetések, gyermeknevelési tanácsok

A Ház feladata, egy olyan terep biztosítása, mely a lehető legnagyobb mértékben segíti a képességek, és a készségek kibontakozását, kisgyermek, és szülők vonatkozásában egyaránt. Célunk a gyermekek jólétének biztosítása, a hátrányos helyzetű családok deprivációs ciklusának megtörése, és az hogy ezekben a családokban felnövekvő gyermekek felnőttként sikeres, és elismert tagjai legyenek a társadalomnak.

Szeretettel várunk mindenkit!
A gyerekház munkatársai

Család és Gyermekjóléti Szolgálat

4356 Nyírcsaholy , Hunyadi János u. 6  

Szatmári Egyesített Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézmények Család és Gyermekjóléti Szolgálat

Községünkben a Gyermekjóléti Szolgáltatás 1998. január 1-től működik. Akkoriban a működtetését a Nyírcsaholy Község Önkormányzata kezdte el, majd a Gyermekjóléti Szolgálat, illetve a Családsegítő Szolgálat 2009. január 1.-től csatlakozott a Szatmári Kistérségi Egyesített Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézményekhez. 2016. január 1. naptól megalakult a Család – és Gyermekjóléti Központ. Nyírcsaholy mellett további 25 település tartozik az ellátási területhez, minden településnek esetmenedzsere van, feladatuk a hatósági intézkedéssel kapcsolatos ügyek (családba fogadás, védelembe vétel, ideiglenes elhelyezés, nevelésbe vétel), valamint a családsegítővel illetve a jelzőrendszeri tagokkal való közös együttműködés.

Háziorvosi Szolgálat

Háziorvosi Rendelő: 4356 Nyírcsaholy, Hunyadi utca 41.

Háziorvos: Dr. Gaál Gedeon Telefonszám: 06-44-502-953 Mobil: 06-30-852-33-29

Szakápoló: Kovácsné Nyíregyházi Edit Telefonszám: 06-44-502-953 Mobil: 06-30-358-35-45

Rendelési idő: hétfőtől-péntekig 8.00-tól.- 12.00 óráig tart.
Rendelkezésre álló idő: hétfőtől-péntekig 8.00-tól- 16.00 óráig tart

Területi Védőnői Szolgálat

A 101 éves Védőnői Szolgálat Nyírcsaholyban, az egészségügyi alapellátás részeként, az Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozásával a Nyírcsaholy Község Önkormányzata működteti a Szolgálatot. A védőnő feladata a várandós és gyermekágyas anyák, illetve a 0-7 éves korú gyerekek, valamint a Benedek Elek Általános Iskola tanulóinak gondozása, valamint nővédelmi feladatok és közösségi egészségnevelés. A gondozást módja a családlátogatás illetve a védőnői tanácsadás. A várandós gondozás során, segítséget nyújtok abban, hogy a várandós anya a várandósság végére egészséget Újszülöttet hozzon világra. Felkészítem a szülésre és az újszülött fogadására. A 0-7 éves korú gyerekes családoknak a védőnő segít a gyerek testi, lelki, szociális fejlődésének elősegítésében. Az iskolában elvégzem a gyerekek kötelező szűrővizsgálatát, segítek a kampányoltások lebonyolításában, egészségügyi felvilágosító előadást tartok a gyerekeknek, szülőknek. Közösségi egészségnevelést végzek a Biztos Kezdet Gyerekházban. Nővédelmi munkám során A Védőnői Méhnyakszűrő programban veszek részt.

Védőnői tanácsadás rendje: várandós tanácsadás: kedd 9-11- ig csecsemő és kisgyerek tanácsadás: csütörtök:9-11 -ig orvossal tartott tanácsadás: csütörtök: 11-13-ig

Védőnő neve: Bartháné Makkai Erika védőnő
Telefonszám: 06-44-502-954 Mobil: 06-30- 6932949
A tanácsadó címe: 4356 Nyírcsaholy Hunyadi út 41

Egyházak

Görögkatolikus Egyházközség

Nyírcsaholyi Görögkatolikus Egyház 4356 Nyírcsaholy, Szabadság utca 2. Telefon: 44/ 311-853

Az egyházközség 1921-től önálló, előtte Fábiánháza fíliája volt. A templom felszentelésének éve: 1907. A templom cím ünnepe: Szent Péter és Szent Pál főapostolok, június 29.; a templombúcsút az ünnep utáni vasárnapon tartjuk. Az eddigi parókusok: Szuchy Elek 1921-1935.Dr. Fodor Antal 1935-1977.Tóth Elek 1977-1987.Ihnáth János 1987-2012.Ivancsó Sándor 2012-től, egyben a Nyíri Esperesi Kerületkerületi esperese.

Szertartások rendje: Nyári időszámítás: hétköznap este 6-kor Szent Liturgiaszombaton és ünnepek előestéjén ½ 6-kor vecsernyevasárnap 9-kor útrenye; 10-kor Szent Liturgia, este 6-kor vecsernyeünnepnapokon 9-kor útrenye, 10-kor Szent Liturgia, ½ 6-kor vecsernye, 6-kor Szent Liturgia minden hónap 27. napján este 6-kor Međjugorjei imaest Téli időszámításkor az esti szertartások egy órával korábban kezdődnek. Az egyházi év rendjének megfelelően esténként sok más szertartáson is imádkozunk együtt.A Hunyadi utcán lévő Úti ikonunknál gyakran végzünk Parakliszt Augusztusban a Nagyboldogasszonyi búcsúra szombat hajnalban indulva gyalogosan megyünk, majd vasárnap estére szintén gyalogosan érkezünk haza, amikor az itthoniak a Kossuth utcán lévő keresztnél várnak minket és a feldíszített utcán vonulunk hálaadásra a templomba.2015. március 9-10-én a Máriapócsi Kegykép körútjának 2. állomása görögkatolikus templomunk volt. Az egyházközség hívei komolyan veszik hitéletüket és vallásosságukat, minden szertartáson sokan imádkozunk együtt.

Római Katolikus Egyházközség

Nyírcsaholyi Római Katolikus Egyházközség 4356 Nyírcsaholy , Hunyadi út 21. Telefon: 44/ 313-685

Az egykori, dombon álló monostort 1327-ben említik; a templom romjai a községben 1848-ban még láthatóak voltak. 1822-ben fatemplomot építettek, amelyet 1863-ban lebontották. A jelenlegi római katolikus templom 1869-ben épült. 1914-ben új boltozattal látták el és kifestették.A római katolikus templom a 19. században épült, és Szent László király nevét viseli. A templomban található Szent Antal szobra, az ólomüveg ablakokÁrpád-házi Szent Erzsébetet és Szent Istvánt ábrázolják. A templom korszerűsítése a 2000-es évek elején időszerűvé vált. Megtörtént az épület külső hőszigetelése és a fűtés korszerűsítése. A Római Katolikus Egyházközséget 2010-től Panyi József plébános vezeti.

CIVIL SZERVEZETEK

Nyírcsaholyi Polgárőr Egyesület

4356 Nyírcsaholy, Szabadság út 1. 

Elnök: Herman Tamás
A polgárőrség hazánkban 1991 óta létezik. A rendszerváltozás egyik sikerágazata volt. A polgárőrök olyan emberek, akik hisznek az önkéntes, ingyenes közösségi munka értékteremtő erejében. Társadalmi felelősséget vállalnak a lakosság és a település közbiztonságáért, ami a legnemesebb emberi cselekedetek közé tartozik. Nyírcsaholyban 2004 óta működik a polgárőrség. Köszönettel tartozunk az alapító tagoknak , akik fáradtságot nem kímélve, önzetlenül működtették és fejlesztették az egyesületet. Több mint egy évtizede járjuk a településünk utcáit. Ma már nincs rendezvény polgárőr biztosítás nélkül. Több tízezer óra szolgálati idő van mögöttünk, ami hozzájárult ahhoz, hogy a bűnügyi helyzet jelentősen javult.

Nyírcsaholyi Sportegyesület

NYÍRCSAHOLY USE
Egyesületünk 1989-ben alakult. A-90-es évek elején kerültünk be igazán a megye focivilágába, először megyei 2. osztály, majd később megyei 1. osztályban is meghatározó szerepünk volt. Évtizedekig Gergely István volt sportelnök, majd 2011 decemberétől új sportvezetés állt fel. Zsatku Attila (elnök) Egri István (elnökségi tag) Mihálku Attila (elnökségi tag)
Folyamatosan megyei 2. osztályú tagsággal rendelkezünk. A Bozsik program beindításától, azaz 2013-tól aktív szereplői vagyunk a mérkőzéseknek: 4 csapat (U7-9-11-13 korosztály), Gere Sándor utánpótlás edző jelentős szerepet tölt be focicsapatunkban.
Fő támogatóink: Nyírcsaholy Község Önkormányzata, Sofém Kft, Hage Zrt. Jelenleg 70-75 aktív sportolóval, 6 korosztályos csapattal büszkélkedhetünk.Egyesületünkben többen dolgoznak önkéntesen is, akiknek ezúton is köszönöm áldozatkész munkájukat: Herman Tamás, Lakatos Róbert, Zsatku Zoltán, Tengyel István.

Nyírcsaholyi Egyesület

(feltöltés alatt)

Nyírcsaholyi Romákért Egyesület

(feltöltés alatt)

KÖZTEMETŐ

Temető gondnok: Sváb Gyula
Rendelet

Scroll to Top